miért kell egy háziorvosnak olyan sokat tanulni azért, hogy azt mondja, bármilyen panaszra, hogy antibiotikum? És miért kell olyan sokat tanulni egy traumatológusnak, ha úgyis azt mondja, hogy gipszeljük be, aztán majd meglátjuk? Merhogy én az elmúlt 10 évben csak ezt a választ kaptam a bajaimra, pedig mindig más bajjal mentem. Most vagy fölöslegesen okulnak, vagy geci nagy fasz az összes büdös köcsög orvos, aki járatja a nagy pofáját, és szart se tud, de azért mégiscsak a hatalom az jó dolog, de hogy a betegek nem érdeklik, az biztos, bár biztos vicces látvány lehettem ma, ahogy próbálok törött lábbal rohanni az orvos után, hátha mond valamit (nem), merhogy magától nem jött volna oda.
update: hozzátartozik a sztorihoz, hogy az állami orvos diagnózisa nem igazán volt helytálló, dehát annyi baj legyen, kinek nem baszta még el valamilyét egy orvos, rájöttem, hogy a magyarországon nem csak azért van annyi leszázalékolt, mert basznak dolgozni, hanem mert biztos elmentek valami bajukkal az orvoshoz, aki horváth ágikával volt elfoglalva, meg hogy bizonyítsa, hogy mennyire nehéz is neki, ezt pedig úgy tudja legjobban bizonyítani, ha egyik betegével sem foglalkozik egyáltalán.
Szóval két állami orvos kellett ahhoz, hogy egy inszalagszakadást ne vegyenek észre. mondom, tök fölösleges a diploma, legyen elég hozzá ezentúl egy 2 hetes tanfolyam, majd biztonságiőrből átképzünk pár ezret, meg is an oldva az orvoshiány. fel se fog tűnni a különbség.
Ezek után persze felmerül a kérdés, hogy mi lenne, ha ezentúl választható lenne a tb. mondjuk, ha csak az alapcsomag lenne kötelező, ami a sűrgös sebészeti beavatkozást meg ilyesmiket fedezne. Vicces lenne a változás. merthogy ugyanannyiba kerül a magánorvos mint az állami, csak azt a "tb" fizeti. viszont a magánorvosnál ha nem lát el, akkor nem fizetsz, meg ha szarul végzi a dolgát, akkr nem mennek hozzá többé a betegek, és az már zsebre megy. na, ezt sikerült meggátolni és bebetonozni ezt a működésképtelen, és ijesztően béna egészségügyet. grat.

A bejegyzés trackback címe:

https://porkeporke.blog.hu/api/trackback/id/tr65449130

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bobby 2008.05.05. 14:57:52

Hát, tényleg nagyon súlyos.
Lassan mehetne egy blog is a hétköznapi orvosi szopatásokról. Kb úgy működik már, mint pl. MÁV és BKV, pedig életveszélyesebb iparról van itt szó.

Pl:
Nőm elment ma állami nőgyógyászhoz, mert nem akart és tudott 10ropit kifizetni egy magánra.
Doki mondja neki, hogy hé kislány, maga 4 éve nem volt nőgyógyásznál.
Válasz, hogy de igen, magándokinál.
Erre a doki: Akkor miért nem megy hozzá????

Ez milyen má? Elvileg azért fizetjük a kurvasok TB-t, hogy dolgozzanak.
Persze tény, de hát pont ez a gáz, hogy az államit el kell kerülni messzire.
Csók

kakamátyás · http://rezegarezega.blog.hu/ 2008.05.05. 15:10:32

édes történet ez is :)
Nem rossz ötlet, simán bizonyítható is, hogy ki, mikor midet baszta el, ezt azért nehezebb kidumálni, és hátha olyan jól működne mint a homár, hogy a pr-osok rettegve nyitják ki reggel, hogy rajta van-e a cég, bár sajnos ebben a szegmensben lehet hogy le se szarnák, de azért mostanában mintha lenne olyan törekvés, hogy az ilyen eseteket (persze nem az enyémre gondolok, hanem ennél komolyabbakra)

boni 2008.05.05. 17:34:04

dehat szabadon valaszthato a tb. nekem peldaul szabadon nincs. merthogy nemjar :)

kakamátyás · http://rezegarezega.blog.hu/ 2008.05.05. 19:27:09

:)
denekem, mint rendes multi-katonának, geci sokba kerül, hogy így felkúrják az agyam, és ez így nem járja

boni 2008.05.05. 22:28:49

nekemmeg azfok sokba kerulni ha eltorom valamim :) vagyijesmi