Azt, hogy miért rossz magyarnak lenni, azt tudjuk jól, erről szólnak a hírek, erről beszélgetünk a munkahelyünkön, otthon, barátokkal a sör mellett, nyafival telik minden napunk, a legelbaszottabb ország már ezer éve, a magyarok (mármint a többi, arcalan magyar, mi, és a barátaink, családtagjaink persze kivételek) becstelenek, ott lopnak és korrumpálódnak ahol tudnak, határon túli magyarjaink elhagyatva, nincs jövőnk, még a szöröstalpuak is lelépnek minket, az országot meg eladják a karvajtőkének. Azt, viszont, hogy miért jó, csak egy természetesen szarbafikázott, kicsit bugyuta reklámból tudjuk meg, pedig igazán nem tenne mostanában rosszat, ha lenne valami olyan országimázs, amiben tényleg magunkra ismerünk, picit büszkék is lehetünk, és nem csak a külföldi turisták idecsábításra szolgálna, de valós értékeket mutatna be, amik egyediek, jellemzőek és legfőképpen pozitívak. A jelenlegi negatv képpel csak azt érjük el, hogy egy negatív spirálba mászunk bele, ahol a negatív dolgokat még negatívabbanak állítjuk be, mint amilyen, ettől mi rosszabbul érezzük magunkat, ettől azok a negatívumok valóra is válnak.

De milyen olyan pozitívumok vannak most, 2009-ben, amire érdemes felhívni a figyelemet, amivel érdemes foglalkozni, ami megkülönböztet minket mindenkitől, de mégsem egy eröltetett fröccsöntött országimázst sugal?

Összeszedtem néhányat, amire én büszke vagyok:

- a fürdők országa vagyunk, több ezer gyógyforrással az egész országban

- a legnagyobb fesztiválok országa, ennyi, és ilyen színvonalú zenei fesztivál többezer km-en belül nincs

- a különleges tömények országa, mindenhol van valami felesnek való, vodka, snapsz, tekila, rakia, vagy rum, de annyiféle alapanyagból, mint nálunk, sehol nem készül ennyi remek pálesz

- a legheterogénebb ország, itt keveredik kelet és nyugat minden népe, ez pedig mind a külsőnkben, mind a belsőnkben megjelenik, miért erőltetjük ezt a homogén design, amikor nem passzol?

- az egyik legnagyobb és legszebb tó európában a miénk (mi meg horvátorsázgba járunk nyaralni)

most hírtelen ennyi, de biztos össze lehet még szedni 100 ilyen szempontot, ha esetleg neked van ilyen, küldjed!

van ez jeszenszky zsoltika, régi legény a gáton, aki rendesen kúrja az agyat, nem is tudom minek nevezzem, politikusnak, verőlegénynek, zenésznek, vagy csak szimplán egy köcsögnek, hiszen minden jelzőt kiérdemelt már az idők során, talán csak a zenészhez kellene még valamit tenni, de talán jobb is, ha nem. Legújabb akciója szerint a VPOP alakulatával mennek le szórakozóhelyekre, zene leáll, levegő megfagy, de nem drogot keresnek, vagy kiskorú prostituáltakat, hanem a dj-ktől kérik a náluk lévő lemezek számláit, és ha nincs, akkor elkobzás van. Igen, ez így elég furán hangzik, de sajnos így van. Zsolti művészeti rendőrré lépett elő, és lecsap azokra, akik nem tudják igazolni a lemezeik származást számlával, persze ha az saját alkotás, és nincs boritója, az a leggyanúsabb, de ha ajiba kaptad, akkor is egy tolvaj köcsög vagy, dehát így megy ez.

Hangsúlyoznám, hogy nem rendőrökkel megy, ez nem egy rendőri akció, talán egy self-made BSA-nak hívhatnánk, csak annál is szánalmasabb. Mellékesen ő karolta fel a legendás dj-vizsga intézményét is, és a dj-társadalom szósszetételt is tőle hallottam először, tehát ő azért rendesen ott van a témában. Hozzá köthető a Fonogram gála is meg az MAHASZ nevű izé is, azóval nincs mit tagadni, ő ma a zenei élet szürke eminenciása, hiszen lemezt nem tudsz kiadni, díjat, ismertséget nem tudsz szerezni, plusz dj-engedélyt sem szerezhetsz, nélküle. Ja, ha mégis, akkor meg elveheti, amit adott, ha talál nálad egy másolt lemezt.

Persze, így utólag átolvasva, egy sima átlagos magyar sztoriról van szó az agressziv kismalaccal, aki talált magának egy jó kis szeméttelepet, ahol ő lehet a kiskirály, és bárkinek keresztbetehet az ő kis eszközeivel. Még szerencse, hogy véget ért a szocializmus, és nem kell az állami hivatalnoknak ánuszát izgatni ahhoz, hogy kiadhass egy lemezt, vagy koncertet szervezhess.

JZS a dj-vizsgáról: "...nem azt kell megmutatnia, össze tud-e mixelni két zenét, hanem azt, hogy emberileg egyáltalán felkészült-e, ismeri-e a tevékenységére vonatkozó jogi szabályozást, tisztában van-e vele, hogy felelős azokért a fiatalokért, akiket szórakoztat stb."

kakamátyás 2009.02.18. 12:35

kinek jó ez?

A Feri megint nem bírt magával, és a szocpolt sem kíméli. Önrészt akar a kis genya. Ezzel pedig azokat sújtja, akiknek nincs fizetésük. De nézzük távolabbról.

Az ország nagy része utálja a cigányokat, ezen nincs mit szépíteni, és ez politikai hovatartozástól független. Azért mert nem dolgoznak, csak szülnek nonsztop, és csak nyelik be a segélyeket, élősködnek a nemzet testén, adót csalnak, megélhetési bűnöznek, stb, stb. Ahhoz, hogy ne lehessen leakasztani a a nagy segélyeket csak úgy, Feri bevezette ezt az önrész dolgot. Ezzel pedig a dolgozó, rendes poolgárokat támogatja, bárki bármit is mond, hiszen, aki dolgozik, adózik, az kap szocpolt, aki meg csak egész nap fetreng, iszik, és szarik mindenbe, az pedig nem, tehát ezzel a dolgozókat támogatja, ami azért valljuk be, annyira nem gáz. Ettől minden jobbosnak össze kéne fosnia magát a gyönyörtől, hiszen azok a néprétegek, akiket utálnak, megvetnek, és fáj nekik a támogatásuk (részben jogosan) az jól kimarad a jövőben az osztogatásból. Ennek ellenére mindenki, poltitikai hovatartozástól függetlenül kezdett epét hányni, hogy megszorítás, népnyúzó, stb. Pedig néha a Ferinek is lehetnek jó megmozdulásai, csak észre kell venni.

kakamátyás 2009.01.27. 11:30

Fonogram 2009

Ez a rendezvény mindig vicces, az ipari fikázóknak igazi aranybánya, elég a jelölteket, a kategóriákat vagy a zsűrit végignézni, máris úgy érzed, hogy ezt csak a te szórakozásodra teszik, mert ha ez komoly, akkor ez azért súlyos. Ahol egy kategóriában indul a Nox és a Deák Bill (klasszik pop-rock, höhö), Madonna és a The Killers (modern pop-rock, hihi), Az Anti Fitness Club és a Belmondo (modern pop-rock, khm), hát azért az kiváncsivá tesz.

Ez kb tényleg olyan, mint egy rántotthúst összehasonlítani egy szusival, és kb annyi értelme is van pont.

update: rájöttem, negatív voltam már megint, nézzük konstruktívan a dolgot, milyen kategóriák lennének megfelelőek, és milyen jelöltek?

- magyar modern rock, indie

- magyar elektronikus, mainstream

- magyar  elektronikus, underground

- magyar  klasszik rock, blues

- magyar  mainstream pop

- magyar punk, hardrock, metal

- magyar alternativ

- magyar mainstream hip-hop, funk, rn'b

- magyar underground hip-hop, funk, rn'b

- magyar világzene és népzene

- magyar jazz

- magyar mulatós

- magyar év felfedezettje

- ugyanezek külföldibe mind

Lehet, hogy sok a kategóriák száma, de legalább olyan előadók nevei is felmerülhetnek, akiket nem csak a slágerrádió retro-mulatós című műsorban lehet hallani.

igazán nem vagyok egy guszta gyerek, aki ismer, tudja, de vannak dolgok, amik még engem is zavarnak, pl ilyen a csikk nem rendeltetésszerű elhelyezése. nyugi, nem fogok itt most dohányzásellenes kampányba meg szép hazánk elronditása elleni hadjáratba, csak azt tűnt fel, ahogy az emberek a csikktől megszabadulnak, az vicces.

1. utcai csatornába dobós. Remek ötlet, hiszen eltűnik a kis büdös a szemünk elől, mintha sose lett volna, merthát a luk a földön fasz tudja hová visz, lényeg, hogy már nincs csikk, dolog elintézve.

2. virágágyba, utcai fa földjébe helyezős. Az is király, hiszen mégsem az utcán dobja el, hanem a kihelyezett természeti közegbe, ami ugye méhsem az utca, az szinte már egy reciklálással egyenértékű cselekedett.

3. tökmindegy, de messzire. Ez tán a legviccesebb, mikor a butikos kivonul a bót elé cigizni, aztán mikor végzett, akkor átdobja a szomszéd bolt el, tehát az ő portája tiszta marad, ő megtett mindent. ha a másik visszasöpri, akkor viszont egy rohadt köcsög. A lényege az elméletnek, hogy ha nem maga elé, mellé dobja, hanem  legalább egy méterrel arrébb, már tett valamit.

4. a pocsolyába dobós. a csikkel az a baj, hogy tűzveszélyes. erre a célra fejlesztették a ki a pocsolyát, ami eső után sűrűn előfordul, és arra lett kitalálva, hogy csikket dobj bele, hiszen akkor elalszik, és nem veszélyeztett tovább, újfent jófejek voltunk, bár azért nem tökéletes.

ennek van egy vicces fordítotja, nem tudom feltűnt-e valakinek, hogy a belváros (bp) tele van ilyen zöld, henger formájú rudakra szerelt izékkel, na, pl azok valódi, a célra kifejlesztett hamutartók, csak hogy tudjátok, azok viszont mindig mindennel tele vannak, csak csikket nem találsz bennük, mert az már sose fér bele.

Nem tartozik ide, csak részben, páhuzamba állítható a fentiekkel, egyszer láttam egy aluljáróban egy csávót az oszlopnál hugyálni, szintén nem bírtam értlemezni, de beugrott, hogy ez biztos valami ősi ösztön városi mutációja: a fát locsolni kell - akár huggyal is - ha nincs fa, jó az oszlop is. hiszen akár az aluljáró közepén is tehette volna, az eredmény ugyanez, hiszen mindent beterített a szag meg a lé, de mégse.

hát így.

Asszem nem kell mondanom, hogy szoktam nezetni, hiszen. De valszeg ez nem lesz mindig így, hiszen szolgáltatót váltottam, úgyhogy minimum másfél hónapig nem lesz netem.

Kezdődött ott, hogy az invitel küldött egy levelet (e-maileset), hogy 5 havi tartozás jött össze az elmúlt 4 évben összevissza, és kikapcsolnak a gecibe ha nem fizetem be. Jogos teljesen, én már csak ilyen faszjancsi vagyok, elfelejtek befizetni dolgokat. találtam is otthon két csekket, be is fizettem rögtön, aztán gondoltam, majd küldenek még ozt megoldjuk valahogy. Hát nem, a befizetés után pár nappal ki is kapcsoltak, hívom őket, hogy ez mi, mondják is, hogy 3 havi tartozásod van köcsög, jóhogy kikapcsolunk. hát, érteni nem értem, de végülis jogos.

Na, látom a t-comos hirdetést, tv-internet-telefon egyben olcsóért, remek, ez kell nekem, dec elején be az ügyfélszolglálatra, kérek olyat, sima ügy (bár fura volt, hogy 1,5 órát kellett várnom egy töküres üfgyfélszolgálaton, és az utolsó csip-csup ügy is hamarabb elintéződött mint az új szerződés, de mindegy), az ügyfélszolálatos tündér pofa, minden simán ment, küldjek szolgáltatóváltásos felmondást az invitelnek, mondta, oztán pár hét múlva kapok smst-hogy megtörtént a szolgáltatóváltás, és csak ebből fogom észrevenni, mert más nyoma nem lesz.

Ezután egy hónappal telefonáltam t-comnak (mér is kell 40 percet várnom egy telefonos ügyfélszolgálatra??), mondták, hogy örülnek nekem, de szerződésem az nincs náluk. Ja, de van, de érvénytelen, úgyhogy el sem indult a folyamat. de ha akarom kijavítjuk és onnan már sima ügy. akartam.

Következő körben (rá egy héttel kb) kiderült, hogy mivel én az eurowebbel (a t-comosok így hívják, hiszen ez van a szerződésemben, az nem baj, hogy a cég már évekkel ezelőtt megszűnt) már túl régen állok kapcsolatban, az én modemem nem olyan, ezért mindkét oldal lemondott rólam, kapjam be. De ő okosabb mint az átlag ügyfélszolgálatos, meg ott van már 3 milliárd éve, úgyhogy ő tudja a tutit (5 ügyfélszolgálatosból 5 ezt mondta, mellékesen mind mást), a többi hülye (nem tudom világos-e, mindenkinek ötletei vannak, mi a teendő, nincs mindenek fölött álló igazság, nevezzük mondjuk folyamatnak), ha küldök sima felmondást az Invitelnek, akkor megoldják, szerinte.

Elküldtem. jan 18-án ki is kapcsolták a netet, ahogy kell. Hívom a T-comot, hogy akkor mivan. mondják, hogy amíg él az internetem az előző bandával, addig kussoljak. Dehát nem él. Dehogynem, ő látja, ott van, bizonyítsam be hogy nem úgy van. ok, és ha majd bebizonyosodik, akkor mivan? akkor, 30 nap eltelik, oszt meglátjuk. hm. tehát reménykedhetek, hogy a tökéletesen pöpec, észrevehetetlen átállás 30 nap szünnettel megúszható? Ja.

Invitel nem ad ki adatot arról, hogy ők mit kommunikálnak egymással, nem ad másolatot arról, hogy megszüntették a szolgáltatást, csak egy számot a nyilatkozatról. T-com (ja, invitel ügyfélközpontú, bár 6 után nincs ügyfélszolgálat, viszont nap közben fél percen belül felveszik a telefont, a t-comnál nem tudtam ezt fél óra alá vinni, napi 2-3 kör, számolgassatok) ien, tényleg jött egy ilyen számú izé, 15 napon belül feldolgozzuk, utánna majd meglátjuk mi lesz, hívjam őket fel 2 hét múlva. Akkor az a 30 nap igazándiból 45 nap? hát ja. De csak ha minden klappol. És a folyamat még el sem indult...

kakamátyás 2009.01.11. 12:17

gázos sztori

tudom, tudom, magyarok vagyunk, és magyarok nem beszélnek pozitívumokról, kormányt dicsérni meg kimondottan ciki, de nem tom eltűnt-e valakinek, hogy körbe mindenki akkorát szopott mint egy ház, és mi meg kivételesen nem szopunk (az, hogy a top 20 fogyasztó átállt gázolajra, az nem szopás) az nekünk mér triviális, azt nem értem.

Az mr2 mellett volt egy nagy izgalommal várt média, az új magyar mtv, amely nem a vivának akart konkurenciát állítani, hanem a kicsit idősebb, 18-30-as korosztálynak akart megfeleni, és az elején jó is volt, de mígy az mr2 működik, sikereses, az mtv szépen lassan behal, nincsenek műsorok (lassan már az összes saját műsor megszűnt), nincsenek hirdetők, 10 éves ami realityket vannak benne csak, és különbenis ki a faszom az a Run, amit viszont végkép nem értek, hogy zenei műsorok mér csak hajnalban vannak, én aszittem a zenecsatorna azt jelenti, hogy zenei műsorok vannak benne, nem azt, hogy melyik ronda pöcs milyen vicceseket tud mondani valami köcsög autó-updatelő műsorban.

az elején összefostam magam az örömtől, amikor du 2-kor Aphex Twin - come to daddy-vel sokkoltak, de ez már rég volt, tán igaz se volt.

kakamátyás 2009.01.09. 11:37

vaneolyan

Valaki dolgozott már olyan helyen, amelyik kifizette a túlórát?

sok a nyafi, pedig van nálunk sokkal viccesebb ország is nem is olyan messze, jöjjön a találóskérdés:

- európai ország, mégsem tudja a kutya se hogy létezik, pedig több mint négy millió lakosa van

- fingom sincs, mi lehet a fővárosa, de asszem ez igaz az emberek kb 99 %-ára

- amióta megalakult, összesen annyit lehet róla tudni, hogy a kb a harmadát alkotó rész kivált belőle, és egy kiskirály vezeti, de persze senki sem ismeri el

- egy ország választ el minket tőlük

- nemhogy az euro, de az eu sem téma, még vicc szintjén se

- a régi nevét csak azért ismerjük, mert muris

 

süti beállítások módosítása